70 éves a KFKI

Pontosan 70 éve, 1950. szeptember 1-jén kezdte meg működését a Központi Fizikai Kutatóintézet, a KFKI, amely máig a hazai tudományos élet egyik legjelentősebb fellegvára. Az intézetet – a mindenkori körülményekhez igazodva, a lehetőségekhez optimalizálva – többször átalakították, hol több, hol kevesebb részre osztották, majd újraegyesítették. Az elődök örökségét megőrizve, a Csillebérci telephelyen dolgozó kutatók célja a mai napig a legmagasabb színvonalú tudományos kutatás végzése, mely törekvést az elmúlt 70 évben számtalan világszínvonalú eredmény fémjelez. Rengeteg …

Megkezdődött az ITER összeszerelése, amiben magyar mérnökök és kutatók is dolgoznak

Nagy volt a nyüzsgés az ITER háza táján 2020.07.28-án. Hivatalosan ezen a napon kezdték meg az ITER összeszerelését, ahol a világ számos vezetője is virtuálisan beszédet mondott, illetve bemutatták az Energiatudományi Kutatóközpont munkatársai által készített 3D nyomtatható ITER makettet is. Az ITER a Dél-franciaországi Cadarache-ban épül. Célja, hogy megmutassa, lehet magfúzióval energiát termelni a Földön, továbbá tesztelje a későbbi fúziós erőművekben használt technológiákat. Ez jelenleg az egyik legnagyobb tudományos-technológiai projekt a világon, amely a világ …

Magyar siker: Az Európai Spallációs Forrás (ESS) első berendezésének kivitelezése elkezdődött

2020 tavaszán lezárul egy mérföldkő az Európai Spallációs Forrás magyar részvételű projektjében: Megkezdődött az NMX elnevezésű ‘In-kind’ szerződés keretében tervezett diffrakciós kamra kivitelezése, melyben az Energiatudományi Kutatóközpont munkatársai is közreműködtek. Az NMX kamra az elmúlt 5 év munkájának hála, elsőként kerül összeállításra a kutatóközpont svédországi telephelyén megelőzve ezzel az összes többi nyalábcsatornát. A kivitelezést előkészítő tervezési munka különlegesen összetett feladat volt, ahol a projektet Török Szabina vezette. A sugárvédelmi koncepcióért Zagyvai Péter felelt, további szakmai …